2008. augusztus 12., kedd

Scrapbook találkozó

Augusztus 9-én voltunk találkozón, amit Erika, Juca és Szilvi szervezett. Odaérkezés után végigböngésztük egymás képeit és albumait, teljesen máshogy mutatnak élőben... Fél füllel azért figyeltem, miket mondanak az enyéimről:)
Nagyon sok technikát megmutatott az a négy cég, amelyik képviselte magát. Például eszembe se jutott volna struktúrpasztát használni papíron, de Erika megmutatta még fóliára is, így lehet, hogy majd bevetem egyszer. A varázs kaparósmatricát már alkalmaztam Lili albumán, ennek lényege, hogy a mintát átkaparjuk a papírra, fóliára stb, lehúzzuk a védőréteget, és erre a ragasztós felületre rakunk fóliát, bársonyport, vagy ami épp van otthon. Embossinghoz való cuccokat nem tudom, mikor tudok beszerezni, ugyanígy bizonytalan a ragasztópárnás díszítés is. Amint lesz egy kis bevételem, mindenképpen bevásárolok...
A tervezett minialbummal nem túl sokat haladtam, de majd befejezem - amint elkészülök a tavalyi velencés albumommal. Valamiért könnyebb albumot csinálni, mint oldalt...lehet, hogy túl sok képet csinálok?:))
Sajna az autónkat előző nap szétszedték, így a sok kis csomagomat át kellett pakolni egy bőröndbe, hogy könnyebben vihessem. Amikor végighúztam az utcánkban, gondoltam, ha most valaki lát, azt képzelheti, hogy Gábor kitette a szűrömet:D
Magamhoz képest elég sokat beszélgettem, igaz, nagyon rég voltam ennyi ember között. A nyári szünet mindig csendes, de így szeretem. Nemsokára úgyis kezdődik az iskola, zeneiskola, tánciskola és megint járhatok Vácra, hurcolni a gyerekeket egyik helyről a másikra. Iskolaidőben talán több időm lesz alkotni is valamit...

Nincsenek megjegyzések: