2008. november 11., kedd

Őszi minialbum

Elkészült a "nagy" mű, végre. A címlapot a kétoldalas papírból csináltam, és hogy mindkét fele látszódjon, fóliára ragasztottam (már megint a nyári minialbum után...). Az "ősz" betűit hasonlóképpen csináltam, mint a San Marino-s duplaoldal címét, csak most mintás papírból vágtam ki, és szivacskockával ragasztottam oda a krétázás után. A fényképből lyukasztott mintát Noétól loptam, remélem nem haragszik érte:) A fóliás lap hátuljára ragasztott levelek Kláritól vannak, ez is a nagy "egymáskezétcsapkodós" turkálásból vannak (még egyszer köszönöm szépen!!!)
A következő lapra csak fehér rajzkartont ragasztottam (majd írok rá valamit, ha beszereztem a megfelelő színű íróeszközt), amit cikkcakk ollóval vágtam ki, alatta a karton szélét tintáztam. A papírra három gomb került egy kis EKSuccess szalaggal, illetve Anchor hímzőcérnával, meg egy Noé-féle lyukasztott levél. A hátulján az éppen megpirosodott varjúhájat fényképeztem a kertből.
Következő oldalon éppen Gyuszi házi feladatát csináljuk: préselnivaló leveleket gyűjtöttünk a környezetismeret órára. Ide került az egyik fél kekszforma kommentpapír, majd ide is írok valamit. A lap másik felére került Gabi fia képe, ezt és a következőt kicsit elrontottam, mivel keretesre hívattam elő, így a két oldalukon fehér a kép:P A képekre ragasztottam Sipike és Beandy lyukasztóival készült levélformákat, meg EKSuccess szalagokat. Ezután szintén fóliás oldal következik, egyik felén egy váci fa (de hogy milyen, arról fogalmam nincs) termése, egy fél kekszforma papírral és a csomagban lévő szalaggal, másik oldalán pedig duna-parti fák képével. A szemben lévő oldalra kacsák képét ragasztottam, ha már a Dunánál tartunk...:)
Utána megint a lecke végzése: leválgyűjtés, először az album, majd fólia oldalon. A következő oldalakon Gyuszi mutatja büszkén a talált leveleket, ezeken is nvan lyukasztott levél papírból és fényképmaradékból egyaránt. Aztán megint egy számomra ismeretlen fa( rég voltam már biológia órán:P) termése található, a hátoldalán pedig szintén a fehér rajzkartonból van egy csík -majd írok ide is-, alá pedig a szalagjaimból ragasztottam csíkokat, ezt Beandytól lestem el a találkozón (remélem, nem haragszik ő sem).
A következő kép egy kicsit korábbi: a némedi szüreti felvonuláson csináltam, amikor a gyerekek lesték, hogy mikor jön a "vonat" vezetője, hogy végre felszállhassanak. Olyan türelmesen vártak egy órát, hogy egészen elcsodálkoztam rajtuk... A lap hátoldalán a díszcseresznyefánk szép piros leveleiről készült kép található, amit már estefelé csináltam, ezért lett egy kicsit sötét... Következő oldalon a himalájai rózsaloncunk termései láthatók. Ez a növény nagy becsben áll, mivel ez az egyik, amit az uram választott (másik a selyemakác, remélem, jövőre már virágozni fog az is).
Az utolsó oldalpáron egy iszalag termésének a képe van a kekszforma papír másik felével. A hátsó borítót is fóliából vágtam és a kétoldalas papírból vágtam rá a formát.

Nincsenek megjegyzések: