2008. december 15., hétfő

Egy újabb album

Ugyan még csak két fél oldal van belőle, de muszáj megmutatnom! Az óvodában láttam egy mesekönyvet, aminek ilyen kihúzhatós képei voltak, innen az ötlet. Kerestem hozzá egy képet, ez történetesen a ferrarai katedrális, meg két szép papírt (DaisyD mindkettő), és egy kevés munkával megalkottam az én kihúzhatós képemet. A fényképet öt példányban előhívattam, és négynek a tetejéről levágtam 2, 4, 6, majd 8 cm-t. A háttérnek szánt papírt pecsételtem folyékony krétával és ragasztós pecsétre dörzsölt krétával, kicsit ferdén szintén megvágtam öt helyen 2-2 centire egymástól. Ezután jött a neheze: a fényképeket úgy rögzíteni egymáshoz, hogy ne látszódjon a vágás. Mikor ez is megvolt, akkor behelyeztem a képeket a helyükre, a papírt felragasztottam a kartonra, a szélére raktam csipkét, és a maradék kartont beborítottam a másik mintás papírral.

Nincsenek megjegyzések: