2009. október 23., péntek

3 in 1 lap :)

Egyszerre három kihívásra is készült: ColourCreate fehér, a 365Cards öt bélyegzős kihívására, és aThreeClovers vázlata alapján műveltem.

2009. október 22., csütörtök

Lap megint:)


Jövő héten megint jön hozzánk a fényképészünk. Amióta megszülettek a gyerekek, minden évben eljön hozzánk egy fotózásra. Az idei a tizedik év, hogy először volt nálunk Gabi fél éves korában...
Ezt a lapot neki csináltam, egy kis emléknek:)
A lap két kihíváson is indul, az egyik a caardvarks a másik a 365 cards heti kihívása.

2009. október 18., vasárnap

Egy újabb lap

Ennek a lapnak érdekes a háttértörténete, egy számomra ismeretlen hölgy felhívott a kézimunka kiállítás után, hogy ő is ott volt, neki is mutattam, hogyan kell vertcsipkét készíteni, és egy újságban talált szép alapokat csipkéhez. Felajánlotta, hogy elküldi nekem postán és a múlt héten pénteken a postás hozott is egy vastag borítékot, amiben van kb 20 fénymásolt lap:)
Neki csináltam köszönetképpen ezt a lapot a 365Cards sablonja alapján.

2009. október 15., csütörtök

Lap újra:)

A lap Merikának készült a holnapi kiállítására, remélem, addig nincs ideje erre járni. Ha mégis, legalább a belseje meglepetés marad:)
Az alap Opiteces képeslap, a szalad Adornit, a leveleket pedig a tavalyi őszi találkozó maradék papírjából vágtam ki.
A lap egyben a 365Cards és a 3CloversDesigns kihívására is készült.

2009. október 14., szerda

Meglepi lap 3.

A harmadik alapja szintén Bazzill karton, Adornit szalaggal és maradék papírokkal díszítve.

A belseje:


A lap szintén a My creative Moments és Incy Wincy Designs kihívására készült.

Meglepi lap 2.

Az alap itt is Bazzill karton, erre került tavalyi őszi találkozó maradék papírjából kivágott levelek és címke, valamint EK Adornit szalagok. A nap és a madarak átlátszó domborporral készültek.

És itt a belseje:



A lap egyben a My Creative Moments és Incy Wincy Designs kihívására is készült:)

Meglepi lap 1.

Az alapja Bazzill karton, a mintás papírok Daisy'D-sek.




A lap kinyitva pedig ilyen:


Azt nem árulom el, a három lány közül melyik kapja, de a nap során még felrakom majd a többit is:)
A lap egyben a 365 Cards kihívására is készült.

2009. október 13., kedd

Ravenna, a mozaikok városa

A duplaoldalhoz a scrap.hu kitkub ezeregyéj csomagját használtam, plusz maradék papírokat egy régebbi összeállításból. A virág Anchor fonalból és szaténszalagból készült.

Itt egy pár közeli:



2009. október 8., csütörtök

Túl a tizenötezren :D

Mivel már több, mint 15000 ember volt kíváncsi rám, úgy döntöttem, az első három embernek küldök egy lapot, aki bejegyzést ír ide. Úgyis belejöttem most megint a lapgyártásba... :)

Egy lap

SimonSaysChallenges , BasicGreyChellenges és ColourCreate Challenges kihívására egyszerre:)


Itt a belseje:

2009. október 4., vasárnap

Gyuszi lapja II.

Gyuszi közölte velem, hogy szeretne még egy lapot csinálni a WCMD alkalmából. Kiválasztotta a papírokat, a virágokat és a szalagot. Itt látszik az elmélyült munka (azt ne nézzétek, mi minden van még az asztalon...:D)
és itt a nagy mű:

Ezt a lapot is SimonSaysChallenge kihívására csinálta a művészúr.

2009. október 3., szombat

Gyuszi lapja / aged 8 and half/

Ezt a lapot Gyuszi csinálta a WCMD alkalmából. Szerintem ügyes a kölök:))
(my son /8 years/ did this card)

2 in 1 lap:)


A papírok a nyári tábori készletből valók, szalagok a rayherből, virágok sbk-tól.
BasicGreyChallenges és SimonSaysChallenges kihívására

Nosztalgia2

Liliről is csináltam egy oldalt. A jobb oldali fotót nagyon szeretem róla:)


csipkekarton + PS-pal készült címke:


egy pár "buborék":


rayheres szalag:

Nosztalgia...

...a tavalyi nyaralós képekből:)

A duplaoldalhoz scrap.hu nyári készletét használtam, Bazzill crisscross kartonokat, Rayher szalagokat és kreatúrás delfint.

Itt van egyben:


itt Gabi oldala:


a címke PS-pal készült


Rayher szalagok:


itt Gyuszi oldala:



kreatúrás delfin: