2010. szeptember 12., vasárnap

Kép egymásnak játék

Még augusztus elején kezdte Adrienn ezt a játékot a scrap.hu-n. Természetesen én is jelentkeztem rá, és a sorsolás alapján Nórinak kellett oldalt készítenem. A képen csak annyit változtattam, hogy a hátteret színtelenítettem, hogy kicsit hangsúlyosabbak legyenek a lányok, ráadásul a hátuk mögötti fal narancssárga volt, ezt meg már egy kicsit soknak éreztem a színkavalkádban:) Mivel a lányok pont olyan színű nyalókát esznek, mint a Bo Bunny papírjaim egy része (Peacock lane kollekció), egyértelmű volt ezek dominanciája az oldalon. Került még rá bőven virág, ezek is mind Bo Bunny papírból készültek, a fehér kartont meg egy kicsit misteztem. A képet felhajthatósra készítettem, hogy Nóri tudjon majd oda kommentet írni, ezt nem vállaltam, mivel senki el nem olvassa, amit írok:P. A kép címe pedig onnan jött, hogy a három baráti család lányait úgy hívják, mint a veszprémi állatkert három maciját, ezért került egy macika is (szintén BB papírokból) az oldalra.
A "mű" már a gazdájánál is van, úgy vettem ki a leveléből, hogy tetszett neki:)

Részletfotók:










Nincsenek megjegyzések: