2011. március 11., péntek

Tavaszköszöntő

Most éppen ezzel várjuk, illetve most már köszöntjük a tavaszt :) BG Marjolaine készlet papírjaival készült, mégpedig az alábbiak szerint:
a tündér papírjai: Mint Fudge, Coffee Cake, Fudge Truffle, és Eclair;
az alap: Espresso Soufle, kartonpapírra ragasztva (nem nagyon látszik, de a közepe egy kicsit emelt:))
a rózsák: Maple Walnut Bar, Tiramisu és Black Forest Strata, a levelek és a szárak szintén Espresso Soufle papírból készültek.
Az elkészítés egy kissé kalandos volt. Eredetileg koszorúnak indult, aztán Lili addig nézte a Csingilinget, hogy ihletet kaptam tőle a tündérre. Amúgy is már régóta ki akartam próbálni a kusudama technikát, és találtam egy Edward-kori kisasszony hajtogatási leírást. Ez alapján készítettem el a tündérkét, csak egy szárnyat kapott pluszban;) A maradék papírokból elkészítettem a virágokat, aztán rózsabokrokat szerettem volna rakni a virágtündérem mellé, de nem találtam megfelelő drótot a bokornak. Aztán eszembe jutott, hogy a fiúknak vettünk vékony falemezt, amiből majd a szünetben kerítés készül a makettjeik köré, ebből levágtam egy kb másfél centis darabot, középen behajlítottam (persze előtte vízben megáztattam, nehogy eltörjön), majd jöhettek a futórózsák. A szárnak gyöngyfűző drótot szántam, aztán inkább az alapnak használt papír maradékából levágtam 1 mm-es csíkokat. Mivel már a vágás során megtekeredtek, már csak ragasztanom kellett. A levélkéket és a rózsákat pedig egy már ismertetett technikával csináltam meg, majd ezeket is ragasztottam. A tündért a kisasszony kérésére nem rögzítettem, hogy tudjon vele játszani:)

És akkor a részletfotók:
itt a tündérke:
itt a "fű" és a virágok:
itt a futórózsám:
Szeretném indítani a KCK legújabb BG , valamint a BG szárnyas kihívásán, remélem, elfogadják:)

12 megjegyzés:

NőiCsizma írta...

Nincs rá szó, mennyire gyönyörű!!!
Hozzád kell járnom inspirálódni! :)

Osli írta...

Ó Istenem, ez annyira gyönyörűséges!

G Peplow írta...

Annyira gyönyörű :0) xxx

Timi írta...

Nagyon szuper lett! Gyönyörű!

Merika írta...

Éva mindig találsz valamit! Nagyon jó lett, és jó a blogrucid is!

Tipitá írta...

Áááááááááááá!! Szépséges! Csodálatos! Nagyon-nagyon széééép!

Sandy Ang írta...

Such a wonderful fantasy creation. You showed off BG's Marjolaine collection so well. Thanks for playing along with KCK's Challenge #6

Wati Basri írta...

Awww....such an awesome creation.
Thanks for playing along w us at Krafer's Paradise :)

Kata írta...

Csodaszép!

Era85 írta...

Ez álomszép!!!! Sok időt fordítottál rá, ez látszik! Ügyes vagy!

Lou írta...

Hi! your creation is just amazing!!
So much gorgeous detail,a real work of art-love all!!
thank you for joining us at BasicGrey,hugs Lou.xx

Ritttus írta...

Gyönyörűséges! Fantasztikus dolgok kerülnek ki a kezed alól!