2012. augusztus 6., hétfő

Scraptábori minialbum

Elég régen nem jelentkeztem már, pedig sok minden készül a kezeim alatt, csak nincs időm blogolni:) Most következzen egy kis pótlás.

Múlt hónapban volt az éves scraptábor. Idén is elkísért Gyuszi fiam, és megint jól éreztük magunkat. Csak egy oldalt tudtam ott helyben befejezni, mert közben még csináltam egy másik minialbumot is csak úgy... Az idei táboros album megint Anett vezetésével készült. Nekem nem igazán tetszett a genotermes borító, így egy kissé átalakítottam. Műanyag fóliából készítettem el a borítást, erre Mary StazOn-jával pecsételtem, bár a címlapon nem látszik annyira, mint a hátoldalon. Sajnáltam a maradék fóliát kidobni, ezért a borító belső felére rávarrtam, így lett egy kis zsebem.




  Sapimanótól kunyeráltam csipkét, ez került a belső borító elején a papír alá, a papír széleit pedig összevarrtam.

 A kihúzható címkékre Edit pecsétjeit használtam


 Itt Atyus mintalyukasztójával nyomtam a papír szélére mintát












 A lefűzhető "bugyi" helyett inkább pauszpapírt varrtam pótlapoknak az oldalra







A képek helyenként sajna nem a legjobbak, de most így sikerült:)
A minialbumhoz Prima Natural Garden papírokat és chipboardokat használtam, Prima Printery pecséteket és rengeteg csipkét.

4 megjegyzés:

NőiCsizma írta...

Különleges album lett! Gyönyörű!

Tipitá írta...

Ezek a ppírok!! Imádom! Jövőre az eltépem a papírt, majd összevarrom technikát megtanítod??? :)

Gabi írta...

Gyönyörű lett ! Nekem is nagyon tetszik, ahol kitéptél a papírból, majd újra összevarrtad. Ezt megpróbálom megjegyezni magamnak, ha nem baj :-)

Kriszta (hozak) írta...

Fantasztikus dolgok kerülnek ki a kezed közül, ez az album sem kivétel!