2012. október 10., szerda

Ajándék ballagásra

Most egy kissé előre dolgoztam, hisz a tanévből még van egy pár hónap, viszont időm most akadt elkészíteni a júniusban ballagó pici fiam (már vagy 5 cm-rel nagyobb nálam:P) osztályfőnökének az ajándékot. Prima Nature garden és Printery papírokkal dolgoztam, kiegészítve egy kis csipkével, meg Ingres papírral (ebből lettek a belső lapok), továbbá Prima Printery és Tim Holtz pecsétekkel, és Prima virágokkal.

Ilyen lett a címlap, túl sok díszítést nem raktam rá, mivel a papír már magában elég mintás:
 természetesen mágnessel záródik, most ez a legújabb őrületem:) Az órát Printery papírból vágtam ki, majd repesztettem:
 ez kicsit életlen kép lett, bocsi:):
 a kinyitott füzetke bal oldalán szintén van egy mágnessel záródó fülecske, ebben pedig két kihúzhatós címke, majd ide kerül Gabi levele, amit az osztályfőnöknek ír:



 a lapokra pecsételgettem, maszatolgattam a szélüket, majd cérnával egyesével rögzítettem a borítóhoz:

 ilyen a lapok oldalnézete:)
 ez pedig a hátsó borító:


Nincsenek megjegyzések: