1. Akinek van olyan lyukasztója, amelyik hat szirmos virágot vág, annak azzal kell három egész, és egy fél virágot nyomni, akinek nincs, mint nekem sem, az kézzel vagdal:P.
2. A széleket tintázzuk, reszelgetjük, krétázzuk, ami tetszik, majd az alábbiak szerint felvágjuk a virágokat: legyen egy-egy hat, öt, négy, három, kettő és egy szirmos darabunk(a hatszirmosat is a közepéig bevágjuk):
3. a vágás melletti szirmot beragasztózzuk:
és a másik vágás mellettit ráragasztjuk:
természetesen a kettes és egyes szirmot nem:)
4.(ez a lépés elhagyható) a szirmokat kicsit bevizezzük:
5. majd egy fogpiszkálóra feltekerjük:
6. a kettes és egyes szirmot hosszirányban is feltekerjük, ez lesz a közepe:
7. szépen a szirmokat növekvő sorrendben egymásba ragasztjuk:
ilyesmi lesz a vége:
1. a papírt félbehajtjuk:
2. egy mintavágó ollóval íves alakot vágunk belőle
3. a középső hajtásnál tintázzuk, krétázzuk, ami szimpatikusabb:)
4. oldalról a középvonalig hajtást készítünk, ezt is hangsúlyozzuk tintával:
ilyen a vége:
és itt egyben a rózsánk a levéllel:
Remélem, érthetően írtam:) Néhol életlen a kép, elég nehéz volt fél kézzel szerencsétlenkedni a géppel:PAztán majd mutassátok a Ti rózsáitokat, jó?:D
































