2010. július 29., csütörtök

San Marino ura

Ez is már jó régi kép, bár nem annyira, mint a délelőtti:)
Itt Gyuszi látható, amint San Marino egyik várában az ágyún trónol boldog mosollyal.
Már régen ki akartam próbálni ezt a fajta virágot, eléggé tetszik itt a nagy virágok között:)
Mivel Magenta papírokkal készítettem, benevezem az ő kihívásukra.

Részletfotók:
itt az a bizonyos virágocska
itt meg a nagyok között:
ezt az "ágat" először megvarrtam, aztán kiszabtam az aprócska leveleket, tintáztam, majd a varrás mellé ragasztottam:
ez volt a másik tökölős bütykölésem: a papírt 2 mm-ként meghajtogattam, így lett olyan, mint a hullámkarton:

Egy

A mi pici Gabi babánkról készült ez a kép, mikor egy éves volt... Hát, nem ma volt:)
Használtam hozzá Sassafras, doodlebug és bazzill papírok, Anchor hímzőcérnák, betőmatrica, kreatúrás chipboard.
Lehet, hogy a szélét még körbevarrom, az egy kicsit mintha hiányozna róla...

Részletfotók:



2010. július 27., kedd

Vihar

Valamikor még a múlt évezredben sokszor voltam a hűség városában a zenekarral. A városlátogatást aztán később egy barátnőmmel (szintén zenész:)) megismételtük. Az időnk elég pocsék volt, de a fotókon remekül mutattak a felhők...
Felhasznált anyagok: bazzill karton az alap, a felhők mindenféle maradék papírokból vágva, és még egy kicsit hődomborítottam is:)Az oldalt amúgy innen lifteltem:)

2010. július 26., hétfő

Bo Bunny meghívó

Flat Bunny részére csináltam ezt a meghívót, hátha eljön hozzánk:) A szerencsésnek, akit kiválasztanak, 10 emberre való cuccot szponzorál a Bo Bunny. Háthahátha...




Boldogság

Gabi, mint az apja, odavan a téli sportokért. Minden évben emlegeti, hogy miért nem megyünk el Zakopánéba, hogy megnézhesse a síugróversenyt... Amikor kisebb volt, és jáva építőjátékot kapott karácsonyra, nem házikót, meg autót, vagy egyéb "szabvány" dolgot épített, hanem csinált magának egy "puskát", berakta a pólója hátuljába, és biatlont játszott:))
Ezért is örült meg annyira, mikor tavaly nyáron a nyaralásból visszatérve két téli sportos helyszínt is láthatott: egyik volt Cortina d'Ampezzo olimpiai síugrósánca, a másik Innsbruck bob-és szánkópályája. Erről született ez az oldal.

Felhaznált anyagok: CosmoCricket papír, a csíkos mintás nem tudom már, milyen, Chipboard gombok Jenni Bowlin, a 2009 évszámos cédula Merikától való, a képet megint textilre nyomtattam. A varrás ismét a kedvenc hímzőcérnáim egyikével, a nagy virágon lévő biztosítótű pedig egy ruhacímkéről van. Olyan rég csináltam már ilyen virágot, így muszáj volt pótolnom:):P
Részletfotók:

2010. július 24., szombat

Egy régi osztálykép

Anyu hetedikes osztályfényképe. Nem ma volt, ráadásul emlékezetes évszám...
Papírok: Fancypantsdesign, Bo Bunny és fehér karton
kenderzsinór, Prima textilvirág, a rózsák és levelek sk a fpd papírból, Magenta chipboard inda, kreatúra pecsétek, Jenni Bowlin gombok, Jillybean szalag, KCompany matrica, Anchor osztotthímző (bár nem nagyon látszik)

Részletfotók:
sk rózsa:
prima virág és jillybean szalag:
kreatúrás pecsét:

2010. július 18., vasárnap

A nagy munka

Felhasznált anyagok: Bo Bunny papírok, Martha Stewart lyukasztó, kreatúrás dátumpecsét, woodware miltonok. A kép megint textilre nyomtatva, és most varrógéppel varrtam, de igyekeztem girbegurbára csinálni...:)

Részletfotók:

kreatúrás pecsét:



lepke, bár nem nagyon látszik ezen a képen:)

2010. július 16., péntek

Nosztalgiakép Gyuszival:)

Egyik kedvenc képem Gyuszi egy éves korából:) Az ilyen képekre mondják, hogy a szeme sem áll jól a gyereknek... (ráadásul úgy néz ki a köntösben, mint egy jedi mester:D)
A frissen beszerzett BoBunny Peacock kollekció papírjaival, mistekkel és gyöngytollal készült (a fehér zselés tollam nem igazán látszott a kartonon), a képet ismét textilre nyomtattam (most ez a legújabb mánia, amíg el nem fogy a nyomtatható textilem:P)

2010. július 15., csütörtök

Lili

BG Capella kollekció egy újabb felhasználása...:)
A képet most organzára nyomtattam, nagyon szép a felülete, sajnos a kép nem adja vissza...
Még használtam Prima virágokat, woodware, sbk és american craft miltonokat, gyöngytollat.

Részletfotók:

Az oldalt a Studio Calico kihívására készítettem.

2010. július 13., kedd

Firenze album

Már elég régóta készül ez a textil minialbum, úgy látszik, megint alkotói válságom volt:))
Alapnak fotokartont használtam, ezt egy kicsit megfújkáltam misttel, és erre ragasztottam-varrtam a textileket. A szélüket direkt kirojtoztam, legyen egy kicsit fiatalosabb, vagányabb...
A képeket ismét textilre nyomtattam, nálam most ez nagyon nyerő:)
És akkor az album közelről és belülről:









Ha már elkészültem vele, benevezem az EAC nyaralásos kihívására:)

2010. július 12., hétfő

Karácsony júliusban:)

Ezt nézzétek meg...:) SSS oldalon találtam, 18-ig lehet jelentkezni rá. Sok esélyem nincs, de azért beneveztem rá...:))

2010. július 2., péntek

Baba született

A tegnapi születésnapomra ebben a nagy melegben született meg ez a lap:) Igaz, baba nincs hozzá, de még jól jöhet valakinek...
Maradék BoBunny papírt használtam rá, sbk és prima virágokat, sbk és woodware mintonokat, a farkasfog pedig MyMindsEye termék.
Szerintem aranyos lett:))




Akinek tetszik a képre vagy ide kattintva letöltheti a szabásmintáját:)