A következő címkéjű bejegyzések mutatása: scraptalálkozó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: scraptalálkozó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 14., hétfő

Tábor után...

Pénteken delelőtt elmentünk a scraptáborba. Mesit és Beát Pesten felvettük, és együtt utaztunk tovább Tarjánba. Az eredeti szállás Horányban volt, de a Duna áradása miatt nem mehettünk oda a kitelepítések miatt, így Klári szerzett nekünk szállást egy gyönyörű helyen. A szobák, a környék és az ennivaló fantasztikus volt, annyit ettünk három nap alatt, mint máskor egy hét alatt:)
A hangulat nagyon jó volt, bár a tavalyi táborhoz képest most nagyon lepukkant voltam. Igazából csak pénteken sikerült valamit alkotnom, mégpedig a textil minialbumot hoztam össze nagyjából. Egy kevés simítás maradt szombat délelőttre, és mikor elkészültem, csak ültem, és néztem. Még próbálkoztam a második műhellyel, az alkoholos tintázással, de az az oldalam már nem készült el teljesen, a harmadikba pedig bele sem kezdtem. cikiztek is a többiek, hogy talán alkotói válságom van...?:))
Itt a textil albumom:




Mikor vasárnap délután hazaértünk, akkor ezzel fogadott az egyik rózsabokrom:Nem gyönyörű a virága?:)

2009. július 7., kedd

Scraptábor 2009.

Nagy izgalommal készültünk a táborra, nem is tudom, ki volt izgatottabb, a gyerekek, vagy én...:) Mikor végre bepakoltuk a rengeteg cuccot és elindultunk, kicsit izgultam, hogyan fogunk a Dunán átmenni Vácnál. Ez a kép fogadott minket a kompállomáson:de szerencsére azért jártak a hajók, így át tudtunk menni a szigetre.
Megérkezés után Erika fogadott minket Vekával, majd megmutatta a szállásunkat. Nagyon nem csomagoltam ki, csak a scrapcuccokkal teli bőröndöt kaptam el, és már mentem is a többiekhez. Közben egyre érkeztek a többiek, beszélgettünk, nézegettük egymás kész műveit... időnként a gyerekeket hajkurásztam stb...
Három óra körül a gyerekek elmentek lovagolni, mi pedig hozzáfogtunk az első műhelyhez.
Ennél a munkánál már sok kölcsöncuccot használtam, például a fiskarsos szélvágót a kommentcímkénél, Tünde kommentpecsétjét, Bertuska ajándékgombjai is az oldalra kerültek.
Időközben megkaptam Borkától a rendelésemet, így a maradék papírokból elkezdtem az állatkertes albumot is csinálni, szintén sok kölcsöneszközzel (Juca címkelyukasztója, Ágika kommentárpecsétje, Atyus pecsétje és tintája...)
Az asztal így nézett ki pénteken kora délután:

és így 24 óra múlva:
Másnap reggelre a gyerekek már teljesen feloldódtak, így már nem akart minegyik mellettem ülni, a reggelinél lecseréltek Barsra:
aztán később a vacsoránál Norbi bácsira és Ákos bácsira:)
Délelőtt elmentek kincset keresni az egyik ottani vezetővel és a kísérő szülőkkel, nagyszülőkkel. Ezen a képen éppen állatnyomokat öntenek ki gipsszel:
itt meg Gabi jön a talált kincseivel(alig bírtam lebeszélni róla, hogy hazahozza ezeket az állkapcsokat...):
Visszatérés után megint játszottak, itt éppen Barsot tanítja Gyuszi olvasni:
Mi közben dolgoztunk a második készletünkkel, ebben a műhelyben öregíteni tanultunk.

Este a gyerekek már alig várták a tombolasorsolást, itt látható a sorsolóbizottság:
Lili le is nyúlta Jovi nyereményét, egy tappancspecsétet.

Harmadik nap a gyerekek is dolgoztak, Erika és Lilla segítségével egy zsiráfos oldalt csináltak. Kép még nem került rá, de nemsokára pótoljuk:)
Itt a fiúk munkában:
Lili és Lilla:
Gyuszi műve:
ez Gabié:
ez pedig Lilié:
Mi pedig bőszen fújkáltunk pigmenttintával sablonokat, én még kölcsön is kértem Tünde és Hana sablonját és tintáját, hogy színesebb legyen az oldalam...
Ez pedig az utolsó napon készült csoportkép, amin elvileg a műveinket mutatjuk, de nekem Lilit kellett fogni, mivel elesett, és nem volt hajlandó egyedül még ülni sem...
Remélem, jövőre is lesz hasonló rendezvény, mert sok mindent tanultam, klassz készleteket szereztem be, és végre volt kivel beszélni a scrapbookról, tapasztalatokról, technikákról...

2009. július 5., vasárnap

Scraptábor 2009.

Most csak gyorsan feltöltöm a műhelyek oldalait, a többit majd holnap...:))

Ez az első:
ez a második:


ez pedig a harmadik műhelymunkám:)) :




2009. május 10., vasárnap

Hagyj nyomot magad után!

Készlet: Szunyó: Scrap.hu minikészlet

Május 9-én lezajlott nálunk a scrapbook találkozó, szerencsére mindenki el tudott jönni. "Alkotók" négyen (vagy inkább öten Lilivel együtt) voltunk. Egymás műveinek a nézegetésével elment jó sok idő, így nem tudtunk túl sokat csinálni :) A hobbiboltosok megleptek bennünket a Kreatív Bázis csapata saját készítésű lézervágott mintákat hozott nekünk, és felmérték, hogy milyen igényeink vannak, amiket érdemes beszerezni a boltjukba :) a másik hobbibolt pedig egy-egy csomagot hozott nekünk, amivel majd kiegészíthetjük az oldalainkat. Köszönjük mindkét boltnak a közreműködést és a támogatást!

Itt van egy pár kép a találkozóról :)
A csíkos blúzos a Kreatív Bázis egyik vezetője: Brigi, fehér blúzban Zsuzsi(Kukonya), zöldben Merika, a kék farmerben pedig Ritttus látható.
Az egyetlen férfi jelenlévő a Kreatív Bázis másik vezetője: Norbi
Az ilyenek a kedvenc képeim: a kreatív káosz:))

2008. november 11., kedd

Scraptalálkozó

November 8-án a scrap.hu tagjaival találkozót szerveztünk a Madaras család segítségével Püspökszilágyon. A gyerekekkel már kilenckor átvonultunk a terepet előkészíteni, ami sikerült is, majd egy kis idő múlva a Virág-csemeték és vendéglátóink kisebbik fia sikeresen meg is teremtette a káoszt a színpadon(a viccbeli filozófusok után szabadon)(Klári képei)
Fél tíz felé már erősen nézegettem kifelé az ablakon, hátha ideértek a többiek, erre pár perc múlva megszólalt a telefonom. Bea keresett, hogy alighogy felértek a 2/A-ra rögtön dugóba is kerültek, és már tíz perce állnak egy helyben. Rögtön eszembe is jutott, hogy tényleg, felmarták az úttestet- mindkét oldalon persze-, ezért felajánlottam nekik a Fót-Csomád-Őrbottyán-Váchartyán-Kisnémedi-Püspökszilágy útvonalat. Igaz, hogy ez jóval hosszabb és lassabb elvileg, mint a főút, de legalább tudnak rajta haladni. Tízóra körül megpróbáltam felhívni Beandyt, de nem csörgött ki a telefonja. Ezt már jó jelnek vettem, mivel a hegyek miatt az egyik mobilhálózatnak errefelé nincsen lefedettsége, és valóban, néhány perc után megláttam jönni őket be az épületbe. Nagy örömködés közepette találkoztunk, hiszen Beával, Noéval és Ágikával utoljára (igaz, először is:D) az augusztusi scrap.hu-s bulin találkoztunk. Velük jött még Sipike is, aki hozott egy bőröndnyi lyukasztóformát...A le- és kipakolás után megcsodáltuk egymás elhozott alkotásait,és ötletbörzét is tartottunk, hogy ki mit és hol szerez be... Közben befutott Klári is, aki meg egy autónyi mindenféle apróságot hozott, mivel felszámolja az üzletében maradt eladatlan és már keresetlen cuccokat. Ezekre rá is vetettük magunkat, mint a kiéhezett vadállatok, van is egy pár képem róla:

Közben Klári szabadkozott, hogy egy kicsit "pinceszagúak" az apróságok, de megnyugtattuk, hogy ez minket egyáltalán nem zavar; sőt Bea szavaival élve egyenesen imádjuk ezt az illatot:D
Ezután nekiestünk Sipike és Beandy lyukasztóinak:
(Klári képei, remélem nem haragszik érte, hogy kitettem ide)
A művek nézegetése közben nagyon meglepődtem Klári és Sipike alkotásain, mivel ezeket nem nagyon rakják föl a scrap.hu-ra, remélem, ezt a hiányosságot pótolják majd, mivel szeretném még egy párszor megnézni a műveiket...
Meglepődve vettük észre, hogy már hozzák az ebédet. Nagyfiam már tíz órától nyavalygott, hogy nagyon éhes, így nem is csodálkoztam, amikor elsőnek telepedett le az asztalhoz.

Az ebéd után pedig nekiláttunk az őszi minialbumnak, amelyet Erika küldött nekünk Angliából. MÉG EGYSZER KÖSZÖNJÜK SZÉPEN ERIKA!
A csomagban csodaszép papírok, egy kör alakú album, szalag, és egyéb apróságok voltak. Ebből egyedül az albumot használtam fel teljes egészében, a többiből jócskán maradt még más képek elkészítésére is :))
Sajnos az idő nagyon elszaladt, még bele sem melegedtünk a munkába, máris abba kellett hagyni, mivel a házat be kellett zárni. Gyorsan elkaptam még Andit, hogy csináljon rólunk egy csoportképet (ez is Klárié:-*)