Tavaszköszöntő

Most éppen ezzel várjuk, illetve most már köszöntjük a tavaszt :) BG Marjolaine készlet papírjaival készült, mégpedig az alábbiak szerint:
a tündér papírjai: Mint Fudge, Coffee Cake, Fudge Truffle, és Eclair;
az alap: Espresso Soufle, kartonpapírra ragasztva (nem nagyon látszik, de a közepe egy kicsit emelt:))
a rózsák: Maple Walnut Bar, Tiramisu és Black Forest Strata, a levelek és a szárak szintén Espresso Soufle papírból készültek.
Az elkészítés egy kissé kalandos volt. Eredetileg koszorúnak indult, aztán Lili addig nézte a Csingilinget, hogy ihletet kaptam tőle a tündérre. Amúgy is már régóta ki akartam próbálni a kusudama technikát, és találtam egy Edward-kori kisasszony hajtogatási leírást. Ez alapján készítettem el a tündérkét, csak egy szárnyat kapott pluszban;) A maradék papírokból elkészítettem a virágokat, aztán rózsabokrokat szerettem volna rakni a virágtündérem mellé, de nem találtam megfelelő drótot a bokornak. Aztán eszembe jutott, hogy a fiúknak vettünk vékony falemezt, amiből majd a szünetben kerítés készül a makettjeik köré, ebből levágtam egy kb másfél centis darabot, középen behajlítottam (persze előtte vízben megáztattam, nehogy eltörjön), majd jöhettek a futórózsák. A szárnak gyöngyfűző drótot szántam, aztán inkább az alapnak használt papír maradékából levágtam 1 mm-es csíkokat. Mivel már a vágás során megtekeredtek, már csak ragasztanom kellett. A levélkéket és a rózsákat pedig egy már ismertetett technikával csináltam meg, majd ezeket is ragasztottam. A tündért a kisasszony kérésére nem rögzítettem, hogy tudjon vele játszani:)

És akkor a részletfotók:
itt a tündérke:
itt a "fű" és a virágok:
itt a futórózsám:
Szeretném indítani a KCK legújabb BG , valamint a BG szárnyas kihívásán, remélem, elfogadják:)

12 megjegyzés:

NőiCsizma 2011. március 11. 17:41  

Nincs rá szó, mennyire gyönyörű!!!
Hozzád kell járnom inspirálódni! :)

Osli 2011. március 11. 17:49  

Ó Istenem, ez annyira gyönyörűséges!

mustavcoffee 2011. március 11. 18:00  

Annyira gyönyörű :0) xxx

Tímea(Titty) 2011. március 11. 19:00  

Nagyon szuper lett! Gyönyörű!

Merika 2011. március 11. 19:21  

Éva mindig találsz valamit! Nagyon jó lett, és jó a blogrucid is!

Tipitá 2011. március 11. 20:01  

Áááááááááááá!! Szépséges! Csodálatos! Nagyon-nagyon széééép!

Sandy Ang 2011. március 11. 23:28  

Such a wonderful fantasy creation. You showed off BG's Marjolaine collection so well. Thanks for playing along with KCK's Challenge #6

Wati Basri 2011. március 12. 6:15  

Awww....such an awesome creation.
Thanks for playing along w us at Krafer's Paradise :)

Kata 2011. március 12. 13:27  

Csodaszép!

Era85 2011. március 12. 20:23  

Ez álomszép!!!! Sok időt fordítottál rá, ez látszik! Ügyes vagy!

Lou 2011. március 14. 23:14  

Hi! your creation is just amazing!!
So much gorgeous detail,a real work of art-love all!!
thank you for joining us at BasicGrey,hugs Lou.xx

Ritttus 2011. március 23. 7:15  

Gyönyörűséges! Fantasztikus dolgok kerülnek ki a kezed alól!

Google Website Translator Gadget

Köszönöm, hogy erre jártál, és megtiszteltél a figyelmeddel!

Idő

erre nagyon büszke vagyok:)

és erre is:)

Üzemeltető: Blogger.